A magyar kisipari fegyverkészítés fénykora – a Kirner család története

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy egy ferlach-i, liege-i, suhli vagy angol fegyver mindig szebb, jobb, pontosabb eszköz volt, mint a hazai gyártású termékek. És valóban, az elmúlt évszázad második felében ritkán rendelkeztünk olyan termékkel, amely megállta volna a helyét minőségben a világ vadászfegyver piacain. Nem volt ez mindig így. A 19. század második fele ékes bizonyítéka ennek. A hazai fegyverkészítők ekkoriban még a minőséget minden tekintetben a mennyiség fölé helyezték, és a hazai fegyvergyártás nemzetközi szinten is megbecsült alakjainak neve ma is biztosíték az antik minőségi luxusfegyverek piacán.

A Kirner család 19. századi történetének legfontosabb fejezete az 1848-49. évi harcok végeztével kezdődött el. A honvédség számára termelő fegyvergyár szinte teljesen megsemmisült, készleteikre pedig az osztrák hadsereg tette rá a kezét. Az önkényuralmi rendszer minden eszközt felhasznált arra, hogy ellehetetlenítse a hazai fegyverkészítőket, ezért másfél évre, 1850-ig bevonta minden fegyverkészítő működési engedélyét. Ez nem csak a gazdasági kiesés miatt volt hatalmas érvágás, hanem a szakképzett munkaerő szétszéledése miatt is a hazai fegyveripar teljes megszűnésével fenyegetett. A hazai mesterek közül egyedülikén id. Kirner József volt olyan szemfüles, hogy gyorsan tudott reagálni az 1850. évi enyhülésre, és így fegyvereit be tudta mutatni az 1851-es londoni világkiállításon. (Ezen a kiállításon mutatkoztak be Samuel Colt fegyverei is Európában). Kirner személyesen kísérte el fegyvereit, és életben tartotta a hazai fegyveripar megbecsülését. A hazai gyártók nagy sérelme volt, hogy nem önálló nemzetként, hanem az osztrák gyártók között mutathatták csak be termékeiket.

A kétéves kényszer leállás egyre erősödő hullámként söpört végig a fegyveriparon, és tovább nehezítette az újrakezdés lehetőségét olyan társszakmák elsorvadása is, mint az elefántcsont faragás, vagy a reszelő készítés. E helyzetben kezdte meg a termelés 10 emberrel Kirner József 1852-ben. Műhelye olyan szakembereket termelt ki, akik a későbbiekben az újrainduló fegyvergyártás letéteményesei lettek. Fiát, ifj. Kirner Józsefet 1856-ban szabadította fel. Ő lett az a személy, aki a család munkájának elismeréseként megkapta a császári és király udvari puskaműves kinevezést.

Id. Kirner József egy személyben volt hazánk legismertebb fegyverkészítő mestere, valamint a fegyveriparos céh egyik vezető alakja. A céh tagjai olyan neves mestere voltak rajta kívül, mint Zoller Mátyás, vagy Ludvig József. Idősebb és ifjabb Kirner József igyekezett a hazai fegyveripart személyes tapasztalatok gyűjtésével is fellendíteni. Szinte minden világkiállításon részt vettek, s a teljes hazai szakmát képviselve osztották meg az itthon maradottakkal tapasztalataikat egy-egy körutazás után. Filozófiájuk központi értéke a minőség lett, nem a mennyiség, s a kiállításokon is gazdagon díszített, egyedi fegyvereket mutattak be szívesen.



1864-ben mesterré lett a legifjabb Kirner József is, így a család már három nemzedéknyi önállóan működő fegyvermesterrel büszkélkedhetett. A fellendülő fegyveripart még a fegyverjog szigorítása sem vetette vissza. 1864-től engedélykötelessé tették a puskapor és lőfegyverek birtoklását, majd 1868-ban tovább szigorítottak a szabályozásokon. Az első szigorítás még nem veszélyeztette az ipart, mivel a Pest városi polgároknak könnyű volt megszerezni az engedélyt, a második – Wenkheim Béla belügyminiszter nevéhez köthető - szigorítás azonban már jelentősen visszavetette az eladásokat.

A hatvanas évek végére a Kirner család jelentős pozíciót vívott ki a luxusfegyver gyártás piacán. Szervita téri üzletükben kiállítás-szerűen mutatták be a legjobban sikerült darabokat. A sokak számára gazdasági fellendülést jelentő kiegyezés azonban a fegyveriparnak nem kedvezett. A közepes minőséget produkáló ferlachi műhelyek olcsóbb termékei ellepték a hazai piacot, a bécsi politika érdekei pedig egyértelműen azt diktálták, hogy a fegyverek terén Magyarország csak felvevőpiac legyen, termelő ne.

A céhrendszer bomlása is megindul a hatvanas években. Bár a szabad iparvállalás már 1860-től lehetséges volt, a céhek keretrendszere megmarad. 1869-ben azonban az új ipartörvény egy csapásra írta felül a régi rendszert: minden 24. életévét betöltött személynek lehetővé tette az iparvállalást nemre való tekintet nélkül, amennyiben az illető sikeres vizsgát tett. Ehhez nem volt már szükséges, hogy inasként tanulja a szakmát. Kirner, aki a hazai fegyvermester szakma elismertetéséért oly sokat tett, éppen attól félt legjobban, hogy a kontárok ártanak a hazai cégek nemzetközi megítélésének. Az 1870-es évek elejére a család már elsősorban hátultöltő fegyvereket készített. Az 1873. évi bécsi világkiállítás bizonyította a hazai szakma értékét: a magyar fegyvergyártók – Kirner család, Unschuld Ede, Kiszela Károly – mind minőségben, mind termelékenységben sikerrel vették fel a versenyt a monarchia más nemzeteinek luxusfegyvereket gyártó mestereivel. A Kirner család műhelye 25-30 szakemberrel évente 150-200 fegyvert készített. Magyar viszonylatban ez soknak számított, de fel sem vehette a versenyt az osztrák gyárakkal, melyek többezres mennyiségekre is képesek voltak. A lassú hanyatlást tovább erősítette a külföldi fegyverdömping. A magyar készítők nem tudtak versenyezni a túltermeléséi válság miatt nyomott árú angol, belga, osztrák fegyverekkel, pedig a mesterek gyorsan alkalmazkodtak a legújabb trendekhez, például az acél fegyvercsövek használatához a damaszt helyett. Kirner damasztcsöveit Belgiumból és Franciaországból hozatta, míg acélcsöveit Németországból. Hazai csőgyártás ekkor nem létezett, a megvásárolt csöveket itthon „csak” huzagolták.

Az 1880-as években tovább mélyült a probléma, melyet a képzett szakemberek és modern gépek hiánya okozott. Kirner filozófiája nagyszerűen megfelelt a kisipari fegyvergyártás követelményeinek, de a nagy mennyiségek gyártására képes fegyveripar megteremtése még váratott magára. Termelése 1885-re elérte az évi 250 darabot, de ez a mennyiség is csak egyedi megrendelések kielégítésére volt alkalmas. Ez jelentette kapacitásának csúcsát, de lépést tartani a ferlachi és liege-i mesterek minőségben alacsonyabb szintet képviselő, de árban jelentősen kedvezőbb termékeivel már nem tudott. A kis hazai mesterek nem tudtak közösen fellépve érdekeiket képviselni, és nem működtek együtt, hogy közösen vásároljanak termelésre alkalmas modern gépeket. A nagyszerű szakértelem már nem tudta menteni az iparágat. A folyamatos tőkehiány miatt a gyártás modernizálása már nem történt meg.

A kis cégek növekedését gátolta az is, hogy az állam a Honvédség felfegyverzésére az osztrák Waffenfabrik-Gesellschafttal kötött kizárólagos szerződést. A vállalat ugyan Magyarországon gyártott 950 munkást alkalmazva, de az ebből származó nyereség kiáramlott az országból. Önálló magyar fegyvergyár alakítása csak az 1886-os év után került ismét napirendre, mikor a kormány elhatározta, hogy a hadsereget Mannlicher ismétlőpuskákkal kell felfegyverezni. Hosszas tárgyalások után a gyár építését 1888-ban kezdték meg Budapesten a Soroksári út mellett, de ez már egy másik történet.

dr. Németh Balázs
NKE HHK Hadtörténelem, filozófia és kultúrtörténeti tanszék

www.kapszli.hu

A kiállítás kurátorai:
dr. Németh Balázs (NKE HHK hadtörténelem tanszék)
Soós Péter (HM Hadtörténeti Múzeum)
Sánta Ákos (Mezőgazdasági Múzeum)
A kiállítás főszervezője: Rodics Eszter (Halász-kastély)